Minden évben sokat gondolkozom, mivel lepjem meg fiamat. Meguntam már, hogy a korábbi ajándékok a fiók mélyén végezték, ezért olyat kerestem, aminek tényleg hasznát veszi. Mivel most kezdte tanulni az írást, ez a rajztábla szuper ötletnek tűnik. Biztosan nagy öröm lesz, amikor kibontja majd a fa alatt.
Kovács Barna – Szigetvár
Lassan már pár rajzlapot is alig kapni ennyi pénzért, tényleg jó vásárt csináltam. Kitűnő minőségű ez a tábla, örülök, hogy mellette döntöttem. Imádok rajzolgatni, grafikákat készíteni, mióta megvan, azóta folyamatosan alkotok vele.
Papp Angéla – Esztergom
Páromnak vettem ajándékba, mivel egyik kedvenc hobbija a kalligráfia. Hamar megérkezett a termék, minden rendben volt a vásárlásnál. Jó érzés, végre egy igazán hasznos ajándékkal lephetem meg szerettemet.
Csenki Zsolt – Apc
Kisunokámat fogom megajándékozni szenteste a rajztáblával. A kék színűt választottam, nagyon jól néz ki élőben is. Mivel imád rajzolni, így nem volt kérdés, hogy a tábla mellett döntök.
Urbán Magdolna – Budapest
Igencsak jól néz ki ez a tábla, vékony, tetszetős. Tervezési munkákra fogom főként használni, mivel nem szeretnék többé papírt pazarolni. A kijelző prímán érzékeli a nyomást, precízen lehet rajta alkotni.
Temesvári Zoltán – Üröm
Sokszor tortúra nekem az ajándékok utáni caplatás, nyomorgás a zsúfolt üzletekben. Szerencsére kényelmesen az otthonomba rendelhettem a rajztáblát. Csodásan néz ki a zöld változat, kislányom ezt kapja idén a Jézuskától.
Vass Krisztina – Szolnok
Sokszor nagyon nehéz dönteni, mivel lepjük meg szeretteinket. Haszontalan ajándékot senki sem szeretne adni, hogy aztán a fiók mélyén legyen elsüllyesztve vagy a polcon porosodjon…
Ne keresgélj tovább, itt az idei ünnep egyik slágere: a digitális LCD rajztáblával örömet csalhatsz gyermeked, unokád, kedvesed arcára!
A vadiúj digitális rajztáblával biztosan nem lőhetsz mellé. Egy igazán kreatív, sokoldalú találmány, amit rengeteg mindenre lehet használni. Készségfejlesztésre, játékra, munkára is alkalmas, garantáltan remek társ a mindennapok során.
3-99 éves korig bátran ajánlott: örvendeztesd meg vele magad, párod, csemetéd! Nagyszerű ajándékötlet karácsonyra, születésnapra, névnapra, egyéb ünnepekre is.
Érdemes sietned, mert nagyon fogynak az ünnepi készletek: megeshet, hogy karácsony előtt már nem marad raktáron a rajztáblából!
Hogyan működik?
A digitális rajztáblával nincs több papírpazarlás: a mellékelt tollal lehet a felületére írni, rajzolni, amin zöldes színnel jeleníti meg a különféle grafikákat.
A kijelző nyomásérzékelővel van ellátva, ami azt jelenti, hogy a toll lenyomásának függvényében a vonalvastagság is változik, amivel káprázatos remekművek születhetnek. Ha betelt a tábla, gombnyomásra letörölhető! Innentől kezdve drága rajzlapok, ceruzák vagy tollak nélkül lehet szabadon alkotni.
Úgy tervezték, hogy hosszú éveken át használható legyen: akár 100.000-szer is letörölhető és újraírható! CR2016-os gombelemmel működik, nagyon könnyű használni. A tapasztalatok szerint a kicsik is hamar beletanulnak a kezelésébe.
A tábla minőségi, 8.5 coll átmérőjű LCD kijelzője világosban is jól olvasható, nem sugároz, kíméli a szemet.
Jobb- és balkezesek is használhatják, mindenki szabadon kiélheti vele kreativitását, művészi vénáját.
Bemutató videó – nézd, milyen jól működik a gyakorlatban:
Mi mindenre alkalmas a digitális rajztábla?
Rajzolásra
Örülnél, ha csemetéd minél szebben rajzolna? Megismertetnéd vele az alkotás szépségeit?
Az LCD rajztáblával minden korosztály örömmel foghat neki kézügyessége javításának.
Mostantól költséges rajzlapok, ceruzák, tollak nélkül rajzolhatsz gyermekeddel, pároddal együtt. A közös alkotás felszabadító és élményekkel teli családi program lehet akár már szenteste! Rajzoljátok le kedvenc mesefigurátokat vagy állatotokat: a rajztáblával a fantáziátok szárnyakat kaphat.
Írásgyakorlásra, kalligráfiára
A táblával a kicsik is egyszerűen, papírpazarlás nélkül gyakorolhatják a betűvetést. Nincs több kitört ceruza vagy kifogyó filctoll!
Az LCD tábla a nagyobbak számára is igazán praktikus társ lehet, pl. kalligráfiák gyakorlásához hatalmas segítséget nyújthat.
Sajátítsd el a művészi folyóírást, nyűgözd le ismerőseid látványos betűiddel!
Játékra
A rajztáblával akár amőba, torpedó vagy egyéb népszerű játékokat is játszhattok. Csak készítsd el a négyzetrácsot, és már kezdődhet is a móka!
Vajon kinek sikerül túljárnia a másik eszén? Mivel egy szemvillanás alatt letörölhető a tábla, így sose fog elfogyni a „papír”!
Jegyzetelésre, tanulásra, üzenetek írására
Gyerkőcöd iskolába jár? Gyorsan le kell írnod valamit, de épp nincs kéznél jegyzetfüzet? Össze kell állítanod a bevásárlólistát?
Ha bármelyik kérdésre „igen” a válaszod, a digitális táblának hatalmas hasznát veszed.
Mivel a legtöbben úgy szeretnek tanulni, hogy le is írják a dolgokat, ezért a készülék nagyban megkönnyíti a fontos dolgok memorizálását.
Emellett üzenhetsz is rajta családtagjaidnak, vagy felírhatod, mit érdemes venned a boltból.
Tervezési feladatokra
A rajztáblát tervezési munkálatokra is ajánljuk. Mielőtt komolyabban is megvalósítanál valamit, remekül felvázolhatod ötleteidet a nagyméretű kijelzőre.
Engedd szabadjára kreatív vágyaidat, hagyd, hogy kollégáid, főnökeid csodájára járjanak elképzeléseidnek!
Mi van a csomagban?
Ne keresgélj tovább: válaszd Te is a digitális rajztáblát és tegyél valóban hasznos meglepetést a fa alá!
A digitális rajztábla mindenkinek ajánlott, aki szereti az újdonságokat, imád rajzolni, sokat jegyzetel vagy tervrajzokkal foglalkozik. Gyermekek, iskolások, egyetemisták hű társa lehet: kompakt, könnyű, így mindenhová elvihető.
Az LCD táblát most változatos színekben (fekete, fehér, kék, zöld, piros), tartozék tollal, ünnepi árelőnnyel érheted el nálunk. Add le rendelésed most, használd az alábbi űrlapot!